A nagy találkozás

Ez a történet ott kezdődik, hogy hosszú vándorutam után, egy karavánnal Mérosz városába érkeztem. A harccal töltött hosszú évek után kicsit tétlennek és hasztalannak éreztem magam, miután semmi munkát nem találtam. A városőrségnél visszautasítottak, mondván csak igen jóképű harcosok szolgálhatnak náluk. Na mondhatom, a sok ficsúr sikítva menekült volna néhány csatából amikben én az első sorban küzdöttem az életemért. Az Olaf nevű kereskedő meg csak később tervezi indulását, így egy közeli fogadóban vertem tanyát. Egy nappal érkezésem után egy furcsa csapat érkezett a fogadóba.

Ha jól emlékszem Olaf említett egy csapatot akik őt kísérték és azt is mondta, hogy meg fogom őket ismerni. Hát nem volt nehéz. Egy szálkás harcos, egy vékony fiatal lány, egy ork (lemezvértben), egy nyugodt kinézetű Dornak pap, és egy fura alak, aki ha a szimatom nem csal varázsló lehet. Éppen egy halom kincsen civakodtak, miközben elég zavartalanul társalogtak emberek megöléséről (többek között Olaf is szóba került). A hosszú osztozkodás után nyugovóra tértek, de másnap ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. Most valami gyöngyöket akartak beszerezni valami komponensnek. Ott léptem az asztalukhoz, mikor a varázsló (most már biztos, mert ő volt a szószóló) védelmet (pontosabban izomembert) emlegetett, hogy felkeressen valami öregembert. Kicsit furcsán fogadtak, de nem volt ellenükre egy kis plusz izomerő. Csak az ork volt nagyon ellenszenves, de az érzés kölcsönös.

Miután felkerestük az öregembert, az elhajtott minket és újdonsült társaim jobbnak látták továbbállni. Hirtelen ötlettől vezérelve felkerestük Olaf-ot is, akit viszont úgy tűnt elraboltak. Egy darabig tudtam követni a nyomokat, de aztán szép lassan eltűntek a szemem elől. Gyöngy és Olaf sehol. De szerencsére Cseninek és Ónix-nak sikerült beszerezni két gyöngyöt, meg némi pénzt valami köpeny eladásával. Az azonosítást követően kicsit nyomoztunk Olaf után, aminek a vége egy totál betépett pap, és a csapat többi tagja (kivéve Csenit) mértéktelen tivornyája lett, míg én éjfélig róttam Mérosz utcáit, az egyetlen tanú után kutatva, aki egy “külsős” kurtizán, és akivel Olafot utoljára látták. Sajnos a “hölgyet” nem találtam meg, így nyugovóra tértem a fogadóban.

Másnap lassan körvonalazódott a terv, hogy visszamenjünk az elhagyatott templomhoz ahol a korábbi zsákmányt összeszedték. Már csak Krandót kellett megvárnunk, aki még délelőtt is kábultan pihent a nyilvános házban. Hogy elüssük az időt, csaptunk egy kis csetepatét Ónixal. Piszok gyors a fickó és pontosak a csapásai, bár hiányzik belőlük az igazi precizitás a sérülékeny részekre. Viszont olyan szédítő táncot jár mikor védekezik, hogy néha csak hűlt helyét sikerült a lándzsámmal eltalálnom. Kicsit megnyugtató, hogy mellettem harcol, bár hatékonyabbak lennénk ha jól értene a lándzsához, de hát senki sem lehet tökéletes. Hosszú, kimerítő és jó csata volt, ahol végül alul maradtam, de szerintem csapunk mi még egy-két ilyen bemutatót, mert közben szép kis tömeg sereglett körénk.

Krandó megérkezése után elindultunk a templomhoz, ahol három koldust találtunk akiket röviden elhajtottunk melegebb éghajlatra. Őket is én vettem észre, mert a többiek kicsit könnyelműen közlekednek. Ráadásul figyelnem kell a hátam mögött jövő orkra is, mert nem akarok még egy olyan meglepetést, mint mikor a barhiuszi hágónál a hátunkba került egy ork szakasz és vagy hatot a lándzsámra tűztem, de így is épphogy megúsztam. Aztán leereszkedtünk egy sötét lyukba és folytattuk a pince felderítését. Valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy én és Ónix megyünk elöl, de nem is várhatjuk el az amatőröktől, hogy benyissanak egy ajtón ami mögött bármi lapulhat. Ez a Cseni lány viszont nagyon merész, vagy félkegyelmű, mert állandóan előre lopakodik és csapdák után kutat, ami mondjuk nem olyan rossz, de egy rajtaütésnél valószínűleg csak darabokban tudnánk hazavinni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.