KATA X. szavazás

Közeleg a X. Kalandorok Társasága, avagy: “A Halál utolsó, vörös titka”! Már korábban is elhintettük, hogy a név egy látogatónk önszorgalomból végzett statisztikájának eredményéből született: ezek a szavak szerepeltek legtöbbször a rendezvény meséinek címében.

A jubileumi alkalmon nem titkolt szándékunk, hogy néhány, a korábbi rendezvényeinken lemesélt kalandot is felelevenítsünk valamilyen formában – újrázás, homázs, folytatás, satöbbi-satöbbi. De mivel sok kalandunk volt (mind jobbnál jobb!), szívesen vennénk valamilyen indikátort a szervezéshez. Így hát feltesszük a kérdést:

Ha a következő KaTán az alábbiak közül öt mesén is részt vehetnél, melyik ötöt választanád?

Az alábbi táblázatban meg tudjátok nézni a mesék leírását, és EZEN a linken tudjátok a szavazatotokat leadni. 5 mesére lehet leadni a voksot, a szavazás 2019. december 20-áig lesz nyitva.

A tematikus blokk mellett természetesen ezúttal is várunk majd független, új, és/vagy a címet kreatívan értelmező kalandokat is.

És hogy mikor lesz maga a rendezvény? Annyit elárulhatunk: egy elég ritka februári napon, 2020-ban…

MeseRendszerMesélő
A 13. Harcos visszatérKönnyű d6 rendszerMazsinó
A BaguetteHelvécziaDor
A Békák KolostoraKéMelGabor
A Bosszú SárkányaiBECMI D&DTyr
A brinlökdől-völgyi féregvadászatVikings & ValkyriesPremier
A CHIAPASI TONINA REJTÉLYEVampireRayko
A csillagtalan tenger hajósaiDungeon Crawl Classics RPGRavenheart
A csillámló falon túlKard és MágiaelGabor
A Diszkócsászár Velúr PalotájaKard és MágiaPremier
A Dún-tenger fosztogatóiShadow of the Demon LordGlowface
A Fabergé-madárD&D 5Alister
A felszabadítókD&D 5eNeoPadre
A Fluxus ElszabadulTales from the Floating VagabondGlowface
A goblinok odúja Dungeons & Dragons Rules Cyclopedia Chomy
A Halál KempingFiascoDor
A Halál LabirintusaD&D 5eFeri
A királykisasszony bajnokaiD&D 5eGlowface
A KollégiumSavage Worlds DeluxeBulldy
A medvés-pataki rettenetBeyond the Wall and other adventuresRoland
A mélység felettünkStars Without NumberPremier
A Monarchia IgazságligájaSavage WorldsBulldy
A remény sírjaPathfinderAno
A Rettenet HegyeKard és MágiaDoc
A Sötét Hajsza legendájaAd&d 2eChomy
A Sziget neve: HalálDungeons & Dragons 5. kiadásNeoPadre
A Szigony félsziget titkaVampireRayko
A tiltott istenek hegyeKard és MágiaMarvin
A vak halottak átkaInSpectresMarvin
A VértengerekKard és MágiaZagor
A Vörös HalálKultZagor
Amnézia. Szuperképességek. MenekülésPSI*RUNUrban
Az Elemi Gonoszság TemplomaD&D 5Feri
Az Utolsó Király ReneszánszaD&D 5eRyo
Basel NeustadtTechnoirelGabor
Blaustein kastélyaKéK 2eNarmor
Cormyr, a legendák korának végeD&D 5Epi
Császári játszmaCthulhu 5. kiadásHalathin
Cseberből-vederbeD&D 5eNeoPadre
Ebül szerzett jószágHelvécziaelGabor
Elátkozott HortobágyBlack Noir (Tech Noir hack)Alister
Élőhalott vagy hajnalraHackMasterRavenheart
Esküvő a végekenD&D 4eZagor
Fekete tajtékokD6 adventurelenienn
Fogadó a Három Tarka MacskáhozHelvécziaAlister
GhuleD&D 5eDoc
Glaedmoor zsiványaiVörös ködök RPGGlowface
Gornate ErdejeKard és MágiaelGabor
GudmudshofHelvécziaelGabor
Gyilkosság a Sárkányszem AkadémiánD&D 5eGlowface
Háborodás HaferspitzerdorfbanHelvécziaAlister
Hosszú ŐrségDc Adventures (Mutants and Masterminds S3)Creep
Idegen csillagok alattRavenloftGodpower
Kaland a hágónálD&D 5egothpunk
KaledóniaHelvécziaPremier
Kardok és boszorkányság KarlavbanKazamaták és KompániákNarmor
Karnevál a pokol tornácánDungeon Crawl ClassicRavenheart
Khyber’s HarvestD&D 4eZagor
Ki a Város ura?Vampire the masqueradeRayko
Kiálts farkast!Little Fears (Nightmare Edition)Seya
Kő kövönKard és MágiaMarvin
Kutallu vermeSharp Swords & Sinister SpellsKibic
Lorenzo Nostraverdi utolsó napjaiHelvécziaelGabor
Magányos CsillagRIFTSNeoPadre
Mécsbogarak idejeKard és MásodteremtésGaraboncias
Meghívás XyntillanbaKazamaták és KompániákelGabor
Meng ŐrzőiD&D 5eEpi
Mr.Taylor titkaLittle FearsSeya
Nyomozás ShazáarbanD&D 5eDoc
Ó az a nagy varázslóDungeons & Dragons 5. kiadásGodpower
OrigamiKuroGothpunk
ŐsD&D mesélőteli módonWhite booksUrban
Penge a neonfénybenAll flesh must be eaten /pulp zombiesArturus
PomogácsvadászokD&D 5eGlowface
Rémálom a Kazinczy utcábanGhostbustersPremier
Riamos TükreiKard és MágiaelGabor
Rongy kölyökSavage Worlds (Shadowrun)Bulldy
Schönbach kisasszony különös kálváriájaHelvécziaNarmor
SétakocsikázásCyberpunk 2020Halathin
Smaug HagyatékaD&D 5e: Adventures In Middle-earthDor
TalizmánKard és Mágia (Al’Qadim)Gothpunk
The Secret of Bone HillSavage WorldsZagor
TroglolitKard és MágiaelGabor
Tüzet tűzzelNumenéra (első kiadás)Creep
Utolsó esélyD&D 5eDoc
Vadászidény OslobanVampireRayko
Választási vitaCthulhuHackKibic
Vas és Varázs utolsó útjaD&D 5eGlowface
Vesszőfutás!Ad&D 1eM_Ferenc
Vigyázat! Őfelsége titkoltD6 AdventureEpi
Vonat az éjszakábanD&DPremier
Yuuhr Zöld fényeD&D 3eDor
Zöld pokolOd&dRavenheart
Zulbar-MongóKard és MágiaMarvin

Jelentkezés

Üdv Kalandorok!

A tegnapi nap estéjén fellépett némi technikai probléma, a gépszellem nem bírta a rá nehezedő terhelést, és időszakosan elérhetetlen volt az oldal. Szerencsére a kezdeti roham enyhült, és a szolgáltató is javította a hibát, így zavartalanul folytatódhatott a regisztráció. A kellemetlenségekért elnézést kérünk!

A fizetések feldolgozása folyamatban van, a beérkező összegek alapján ki is mennek a megerősítő e-mailek, és ezzel egy időben meg is jelenik a nevetek a mese résztvevők szekciója alatt.

Annyit kérnénk még tőletek, hogy ha beléptek a felületre, adjátok meg a teljes neveteket a megfelelő rubrikába, csak azzal a módosítással, hogy a kereszt és vezetéknevet cseréljétek meg, hogy a programkiírásnál ne angol formátumban jelenjen meg a nevetek. Jelenleg a fizetések beérkezésével visszük fel a neveket a rendszerbe.

További kellemes napot, és jó jelentkezést!

Kalandorok Társasága

Megjelent az első Kalandorok Társasága Fanzine!

FanzineA Kalandorok Társaságát 2013-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy betöltsük a szép emlékű Véletlen Találkozások által hátrahagyott űrt, és olyan szerepjátékos rendezvényeket szervezzünk, amelyek képesek diverz érdeklődési körű és ízlésű közönséget megszólítani. Repertoárunkon egyaránt szerepeltetni kívántunk újhullámos és rétegjátékokat, valamint régi vágású szerepjátékokat zsánertől függetlenül. Végül, de nem utolsó sorban ismerkedési lehetőséget kívántunk biztosítani, egy visszatérő alkalmat, ahol mesélők és játékosok is kipróbálhatják magukat újszerű társaságban.

Elsődleges célunk mellett továbbra is elkötelezettek vagyunk, de most egy új, régóta ígért kezdeményezésünket szeretnénk prezentálni nektek: fanzineunkat, amelyben a rendezvényeinkhez készült anyagokat teszünk közzé.
Reméljük, hogy hasznosnak találjátok bevezető számunkat – várunk benneteket szeretettel következő rendezvényünkön, 2016 szeptemberében!

Kérjük, ha van valamilyen kötődő anyagod (kalandmodulod, kiegészítőd, illusztrációd, játékbeszámolód, novellád, stb.), amit szívesen a közösség rendelkezésére bocsátanál fanzineunk lapjain, keress meg minket az alábbi elérhetőségek egyikén.

Valamint kihirdetésre került következő eseményünk, RÉSZLETEK ITT

FANZINE NYOMTATÁSHOZ (48 mb)

FANZINE OLVASÁSHOZ (12 mb)

D&D akkor és most

Üdv Kalandor!

Bátor kalandozókat keresünk kik velünk tartanának egy csodálatos és egyedülálló utazásra, egy utazásra amely 1974-ben indul és egészen napjainkig tart. Felidéznéd a régi szerepjátékos élményeket, nosztalgiáznál? Itt a helyed! A modern rendszereket kedveled inkább? Itt a helyed! Esetleg nehéz választani? Lesz módod kipróbálni mindkettőt  és megnézni honnan hová fejlődött a Dungeons & Dragons szerepjáték.
…és Te kit nem nyűgözött le a Dungeons & Dragons szerepjáték: Ne aggódj mert Rád is gondoltunk és a palettát más rendszerekkel is tovább színesítettük. Szóval Neked is itt a helyed!

Társaságunk negyedik rendezvényének témája, a Dungeons&Dragons. Mint a címből is látszik, most a D&D lesz a főszereplő. Igyekszünk felvonultatni az egész palettát az OD&D-től egészen az ötödik kiadásig. Ahogy megszokhattátok ismét lesznek egyedi rendszerek azoknak akik a különlegességeket kedvelik.

Időpont:

2016.02.06

Pénz, Pénz, Pénz

A hatalmas robbanás után úgy döntöttünk, kicsit pihenünk, így felmentünk a kazamaták bejáratához, ahol Fél és Krandó meggyógyított minket és pihentünk 8 órát, hogy a varázshasználók újra feltöltsék elméjüket mágikus energiákkal. Eközben újra szóba került az Efreet és a kívánság. Ónix, aki eddig őrködött a bejáratnál felvetette, hogy a lény segítségét kérhetnénk a későbbiek folyamán a kiszabadításáért cserébe. Ezt a variációt is megvitattuk, de közben ráébredtünk, hogy nem akarunk már információt a kazamatákról, így két lehetőségként a pénz és a későbbi segítség maradt. Rövid demokratikus szavazás után végül a pénzt választottuk egyhangúan. Már csak ki kellett választanunk, hogy ki, és pontosan mit mondjon a hatalmas lénynek, hogy a megfelelő hatást érjük el. A választásunk Krandóra esett.

Continue reading

Az első dungeon

A katakombák felderítése elég lassan haladt. A folyosón találtunk egy régi gyakorlótermet, ahonnan Fél egy idióta sisakkal –inkább sapka- került elő, míg én az ajtóban őrködtem. A másik ajtó egy régi tanterembe vezetett, ahol padok, katedra, tábla, meg hasonló haszontalanságok voltak. Egy másik ajtó vezetett ki a teremből, amit szemmel tartottam amíg Fél az egyetlen könyvespolcot seperte tisztára nagy szakértelemmel, de semmit sem talált. Az ajtó mögött egy folyosóra jutottunk, aminek két oldalán újabb ajtók voltak és a végén egy terembe nyílt. Fél megint bedobta magát, ahogy előbb fejjel betörte az egyik kis ajtó kémlelőnyílását, majd a kis teremben lévő padot próbálta szétszedni. Ez nem sikerült kézzel, így megint értékes fegyverét vetette be és egy csukafejessel szilánkokra zúzta az egyszemélyes padot. Legnagyobb meghökkenésünkre a pad maradványai között egy kissé elhasználódott térképet fedezett fel, ami egy szigetet ábrázolt. A többi szobát is átkutatva nem találtunk semmi érdekeset, csak mindegyikben egy padot. Valami magánzárka lehetett a fegyelmezetlen diákoknak.

Continue reading

A nagy találkozás

Ez a történet ott kezdődik, hogy hosszú vándorutam után, egy karavánnal Mérosz városába érkeztem. A harccal töltött hosszú évek után kicsit tétlennek és hasztalannak éreztem magam, miután semmi munkát nem találtam. A városőrségnél visszautasítottak, mondván csak igen jóképű harcosok szolgálhatnak náluk. Na mondhatom, a sok ficsúr sikítva menekült volna néhány csatából amikben én az első sorban küzdöttem az életemért. Az Olaf nevű kereskedő meg csak később tervezi indulását, így egy közeli fogadóban vertem tanyát. Egy nappal érkezésem után egy furcsa csapat érkezett a fogadóba.

Ha jól emlékszem Olaf említett egy csapatot akik őt kísérték és azt is mondta, hogy meg fogom őket ismerni. Hát nem volt nehéz. Egy szálkás harcos, egy vékony fiatal lány, egy ork (lemezvértben), egy nyugodt kinézetű Dornak pap, és egy fura alak, aki ha a szimatom nem csal varázsló lehet. Éppen egy halom kincsen civakodtak, miközben elég zavartalanul társalogtak emberek megöléséről (többek között Olaf is szóba került). A hosszú osztozkodás után nyugovóra tértek, de másnap ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. Most valami gyöngyöket akartak beszerezni valami komponensnek. Ott léptem az asztalukhoz, mikor a varázsló (most már biztos, mert ő volt a szószóló) védelmet (pontosabban izomembert) emlegetett, hogy felkeressen valami öregembert. Kicsit furcsán fogadtak, de nem volt ellenükre egy kis plusz izomerő. Csak az ork volt nagyon ellenszenves, de az érzés kölcsönös.

Continue reading

Beszámolók

Új sorozat indul a Kalandorok Társaságának prezentálásában. Azért, hogy a rendezvények közötti üresjáratot kitöltsük, régi és új játékbeszámolókkal fogjuk szórakoztatni az érdeklődőket. Első körben Garsius történetével ismerkedhettek meg, aki egy Kard és Mágia kampány keretein belül harcolta ki az elismerést, és a dicső halált.

Ha bárkinek van beszámolója amit szívesen a nagyközönség elé tárna, küldje el nyugodtan nekünk. Megszerkesztve és kategorizálva kirakjuk oldalainkra.

garsiusGarsius, 5. szintű harcos (Semleges)

Erő: 15 (+2) Ügyesség: 12 (+1) Egészség: 12 (+1) Intelligencia: 12 (+1) Bölcsesség: 15 (+2) Karizma: 13 (+1)

Hp: 39+d10+1 (10, 6, 9, ?)

VO: 20 (+1 ügy, +6 láncvért +1, +3 pajzs)

Támadás: +8 Mestermunka lándzsa (d8+4), +7 Rövid kard (d6+4) +6 Hajítódárda (d6+4)

Kitartás: 5 Reflex: 2 Akaraterő: 3

Fegyverspecializáció: lándzsa, rövid kard, hajítódárda (+2 sebzés)

Képzettségek: Hallgatózás +7 Megfigyelés +7 Mászás +7 Ugrás +7 Nyomolvasás +7

Felszerelés: Mestermunka lándzsa, 2 hajítódárda, rövid kard, tőr, láncvért +1, mestermunka nagy fém pajzs (Ónix), kova acél, Áldás itala (2), csáklya, zsák (12), kötél selyem 50l, lámpa védett, olaj, gyógyital (2d8+3), ásó, hátizsák, sisak

Continue reading

A Pszichózis elszabadult!

Örömmel jelentjük be, hogy a Kalandorok Társaságának harmadik rendezvényére, a “Spirituális Kiberpszichózis” címet viselő szerepjáték-találkozóra a jelentkezések ezennel megkezdődtek!

Akár tapasztalt veterán vagy, akár asztali szerepjátékot még soha nem látott kezdő, nálunk szívesen fogadott vendég vagy, egy barátságos társaságban.

Időpont: 2015. április 25.
Helyszín: Zuglói Ifjúsági Centrum, 1145 Budapest, Uzsoki utca 57. tetőtér (bejárat a Kassai tér felől!)
Részvételi díj: 1500 Ft/fő, amely utalással fizetendő az alábbi számlaszámra:

Program

8:00-8:45 Nyitás és gyülekező
9:00-13:30 Délelőtti mesék
13:30-14:30 Ebédszünet
14:30-19:00 Délutáni mesék
19:30-20:00 Rendezvényzáró, tombola

A rendezvény után sörözni megyünk a Helvécia sörözőbe (csak stílszerűen ;)), ahol kifulladásig beszélgetünk, és önkéntes alapon folytatjuk a korábban megkezdett közösségi megadungeon-építést! 🙂

Étel-ital

A rendezvény helyszínére étel és ital szabadon behozható. Bolt öt-tíz perc távolságra van, instantkávét becsületkasszás alapon biztosítunk.

Ha szeretnél ebédet rendelni, segítünk! Érkezéskor leadhatod a szervezőknél a Betyár pizzéria helyszínen is megtalálható étlapja alapján a rendelésed (és persze az árát), a többit elintézzük; a megrendeléseket egyszerre szállíttatjuk majd ki, ebédidőben.

Jelentkezésedet ITT adhatod le.