A hatalmas robbanás után úgy döntöttünk, kicsit pihenünk, így felmentünk a kazamaták bejáratához, ahol Fél és Krandó meggyógyított minket és pihentünk 8 órát, hogy a varázshasználók újra feltöltsék elméjüket mágikus energiákkal. Eközben újra szóba került az Efreet és a kívánság. Ónix, aki eddig őrködött a bejáratnál felvetette, hogy a lény segítségét kérhetnénk a későbbiek folyamán a kiszabadításáért cserébe. Ezt a variációt is megvitattuk, de közben ráébredtünk, hogy nem akarunk már információt a kazamatákról, így két lehetőségként a pénz és a későbbi segítség maradt. Rövid demokratikus szavazás után végül a pénzt választottuk egyhangúan. Már csak ki kellett választanunk, hogy ki, és pontosan mit mondjon a hatalmas lénynek, hogy a megfelelő hatást érjük el. A választásunk Krandóra esett.

Continue reading →

Megosztás:

Facebook

Twitter

email

A katakombák felderítése elég lassan haladt. A folyosón találtunk egy régi gyakorlótermet, ahonnan Fél egy idióta sisakkal –inkább sapka- került elő, míg én az ajtóban őrködtem. A másik ajtó egy régi tanterembe vezetett, ahol padok, katedra, tábla, meg hasonló haszontalanságok voltak. Egy másik ajtó vezetett ki a teremből, amit szemmel tartottam amíg Fél az egyetlen könyvespolcot seperte tisztára nagy szakértelemmel, de semmit sem talált. Az ajtó mögött egy folyosóra jutottunk, aminek két oldalán újabb ajtók voltak és a végén egy terembe nyílt. Fél megint bedobta magát, ahogy előbb fejjel betörte az egyik kis ajtó kémlelőnyílását, majd a kis teremben lévő padot próbálta szétszedni. Ez nem sikerült kézzel, így megint értékes fegyverét vetette be és egy csukafejessel szilánkokra zúzta az egyszemélyes padot. Legnagyobb meghökkenésünkre a pad maradványai között egy kissé elhasználódott térképet fedezett fel, ami egy szigetet ábrázolt. A többi szobát is átkutatva nem találtunk semmi érdekeset, csak mindegyikben egy padot. Valami magánzárka lehetett a fegyelmezetlen diákoknak.

Continue reading →

Megosztás:

Facebook

Twitter

email

Ez a történet ott kezdődik, hogy hosszú vándorutam után, egy karavánnal Mérosz városába érkeztem. A harccal töltött hosszú évek után kicsit tétlennek és hasztalannak éreztem magam, miután semmi munkát nem találtam. A városőrségnél visszautasítottak, mondván csak igen jóképű harcosok szolgálhatnak náluk. Na mondhatom, a sok ficsúr sikítva menekült volna néhány csatából amikben én az első sorban küzdöttem az életemért. Az Olaf nevű kereskedő meg csak később tervezi indulását, így egy közeli fogadóban vertem tanyát. Egy nappal érkezésem után egy furcsa csapat érkezett a fogadóba.

Ha jól emlékszem Olaf említett egy csapatot akik őt kísérték és azt is mondta, hogy meg fogom őket ismerni. Hát nem volt nehéz. Egy szálkás harcos, egy vékony fiatal lány, egy ork (lemezvértben), egy nyugodt kinézetű Dornak pap, és egy fura alak, aki ha a szimatom nem csal varázsló lehet. Éppen egy halom kincsen civakodtak, miközben elég zavartalanul társalogtak emberek megöléséről (többek között Olaf is szóba került). A hosszú osztozkodás után nyugovóra tértek, de másnap ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. Most valami gyöngyöket akartak beszerezni valami komponensnek. Ott léptem az asztalukhoz, mikor a varázsló (most már biztos, mert ő volt a szószóló) védelmet (pontosabban izomembert) emlegetett, hogy felkeressen valami öregembert. Kicsit furcsán fogadtak, de nem volt ellenükre egy kis plusz izomerő. Csak az ork volt nagyon ellenszenves, de az érzés kölcsönös.

Continue reading →

Megosztás:

Facebook

Twitter

email