Keresd a kószát!

Mesélő: Garaboncias
Rendszer: Kard és Másodteremtés
Világ: 
Középfölde (a harmadkor 2957. esztendejének nyara)

Mi, a vadon kószái, vadászok és magányos emberek vagyunk – de űzőbe vesszük az Ellenség szolgáit is; hisz azok nemcsak Mordorban, hanem másutt is megtalálhatók.

Az Öt Sereg Csatája után 16 évvel, a Gyűrű Szövetségének megalakulása előtt 61 évvel járunk. A Homály visszatért Középföldére: Sauron, a Sötét Úr nyíltan fellépett Mordorban, majd megkezdte Barad-dûr újjáépítését. A Végzet Hegye ismét lángba borult, s három gyűrűlidérc foglalta vissza a bakacsinerdei Dol Guldurt. Keleten és a messzi délen már érik a háború, mindenhol ébredezik a gonoszság. Ithilien lakosai mind átmenekültek az Anduin nyugati folyópartjára, a vadonföldi utak pedig megint veszélyesekké váltak. Ilyen időkben még a mágusoknak és a kószáknak is elkelhet némi segítség!

Régi ismerősötök, Barna Radagast ezúttal olyasvalamire kért meg titeket, amit neki kellett volna elvégeznie. Szürke Gandalf ugyanis a lelkére kötötte, hogy keressen meg egy öt eriadori kószából álló csapatot, és legyen a segítségükre vadonföldi útjaik során, Radagast azonban inkább rátok bízta ezt a feladatot. Hogy miért, annak az okát a Barna Mágus nem nagyon részletezte, leginkább a beteg állatok miatti elfoglaltságára hivatkozott.

Ti mindenesetre útra keltek, hiszen bölcs dolog egyszerre Gandalfnak és Radagastnak is szívességet tenni, s talán az eriadori kószákkal sem árt a szorosabb barátság… Az eredeti tervek szerint egészen a Ködhegységig, a Magas Hágó keleti végéig a csapat elé utaztatok volna, hogy onnantól együtt menjetek tovább, bármerre is tartana az útjuk. Mikor azonban elértek az Anduinhoz, a Vadon Nagy Folyójához, a Régi Gázlónál különös látvány fogad titeket. Holttestek és vér, dulakodások és menekülések nyomai. Úgy tűnik, a kaland előbb talált rátok, mint azt vártátok.

Ami várható: Lesz sok utazás nagy távolságok megtételével, üldözések és tárgyalások, felderítés és harc, nyomozás és akció, ismerős tájak és ismeretlen határvidékek, valamint a háttérben felsejlő nagyobb történések. Maga a rendszer egy Kard és Mágia átirat, amely ihletet és alapötleteket merített a Helvécziából, a The One Ring-ből és az Adventures in Middle-earth-ből is. Aki játszott már bármilyen d20 OGL-játékkal, annak nem lesz túl sok újdonság a mechanikában.

Karakterek: Előre legyártott, 4. szintű példakarakterek közül lehet választani. Ha azonban valaki szeretne saját karaktert alkotni, azt előzetesen leegyeztetheti velem e-mailben, és megoldjuk! A játékos karakterek egy Szövetséget alkotnak, amelyhez mindenki a maga erősségét adja hozzá, és ez alapján osztják szét egymás között a Szövetség szerepköreit.

Időpont: 2018. 11. 24. / 09:00 - 13:30

Helyszín: Zuglói Ifjúsági Centrum

Résztvevők:
  • Földes Balázs
  • Orastes
  • Faragó Kálmán
  • László Balázs

Jelentkezés

Foglalás zárva erre az eseményre.

Vissza a jelentkezéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük