Zulbar-Mongó

Mesélő: Marvin
Rendszer: Kard és Mágia

Lontó, a Lepényhal ajánlata a messzi kikötőben még jónak tűnt. A lapos arcú kalóz térképén szerepelt a Molyok Városa, a Visszatérés Fája, Guhavó, a rommező, ahol egy szál fehér majom őrzi családja kincsét, sőt még az Elefántok Temetője is, ahová a világ összes ormányosa jár megdögleni, mérhetetlen mennyiségű elefántcsontot hagyva az utókorra – mindez Zulbar-Mongó dzsungelében. Persze látott már mindenki karón varjút, de a Lontó szemében csillogó megszállottság mellett az őszinteséget is felismerni véltétek, ráadásul Sulár, a becsüs tényleg be tudott mutatni egy elefántcsontagyarat, amit Lontó csapott nála zálogba. Hitele még volt, és fizetett is mindent a Döglött Sellőben.

A tűző nap alatt ébredezve kicsit más minden. Legutóbbi emléketek még a tenger közepéről való, ehhez képest most egy névtelen folyón zátonyra futott kis bárkán tápászkodtok fel, iszonyú fejfájással. Kétoldalt a dzsungel morgása, a láthatáron füstoszlop, másfelé egy piramis megroggyant csúcsa, megint máshol fehér romok. Lontó nem tér magához, a térkép viszont megvan, a szájába tömve. A bárka vészesen recseg, Zulbar-Mongó pedig vár.

Háttér: Szándékosan vázlatos, pár nagyobb történetszállal berendezett környezet, a cél, hogy kiderüljön, egy alkalom alatt mi minden kerül elő, de épp a szálak rövidsége miatt legalább egy-kettőnek biztosan a végére lehet járni. A karakterek standard 3. szintű kezdő karakterek a KéM szabályai szerint, előre elkészítendők. Megkötés nincs, de úszás, mászás, vadonismeret, hajózás, ugrás és hasonló képzettségek hasznosak lehetnek.

Időpont: 2018. 11. 24. / 09:00 - 13:30

Helyszín: Zuglói Ifjúsági Centrum

Résztvevők:
  • Boldog-Bernád István
  • Bálint Kemény
  • Emília Stefanov
  • artegor
  • Tibor Csekő

Jelentkezés

Az eseményre az összes jegy elkelt.

Vissza a jelentkezéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük