KaTa XI zárszó

Szombaton sikeresen lezajlott tizenegyedik rendezvényünk. Végül mindössze egyetlen jelentkező volt, aki nem tudott eljönni – sovány vigasz lehet ez azoknak, akik szerettek volna részt venni az összejövetelen, de sajnos lemaradtak róla. Számunkra, rendezők számára komoly dilemmát okoz, hogy a tizenkettediket nem volna-e érdemes költöztetnünk egy hasonlóan nívós, de picivel nagyobb helyszínre, de ez még (a talán nem is olyan távoli?) jövő zenéje.

Voltak fiatal és még fiatalabb látogatók, kopaszodók, teljesen kopaszok és egyáltalán nem kopaszok, hölgyek és urak… olyan játékosunk is akadt, aki valamelyik szülőjével érkezett (és mindketten játszottak, ami menő). Talán elmondhatjuk, hogy a nevezési rendszer informatikai bökkenői után sikerült minden egyebet flottul lezavarni, a játékosok és mesélők arcán pedig őszinte lelkesedés és öröm volt látható, ami önmagában kárpótolt minket minden belefeccölt energiáért.

Ragozhatnánk még napestig, de beszéljenek helyettünk inkább a képek:

Thirlen összegyűjtött néhány aranyköpést is a játékairól, amelyet az LFG-n tett közzé.

Ha netán adnátok valami visszajelzést, észrevételt, netán panaszt vagy kritikát (ezért sem haragszunk meg, kell hozzá, hogy ki tudjuk reszelni az hibákat), tegyétek meg akár jelen bejegyzés alatt a kommentszekcióban, akár az emailes elérhetőségünkön.

Nap végi jópofaság: az afterparty során a már törzshelyünknek tekinthető Helvécia pub pultjánál álltunk sorban, és nagy lelkesedéssel beszélgettünk zsenge korunk AD&D élményeiről, mire odafordult hozzánk az előttünk várakozó srác, és láthatóan jól szórakozott a sztorikon. Amikor szóhoz jutott, bemutatkozott, így derült ki, hogy a Taverna csatorna M.A.G.U.S. kampányának a mesélőjéhez, Attilához volt szerencsénk. Kicsi a világ! 😉

A szervezők nevében is köszönjük mindenkinek, aki eljött, játékával, meséjével, jelenlétével hozzájárult az összejövetel jó hangulatához és sikeréhez. Eztán már csak annyi maradt, ahogy a kulturált D&D-s mondaná: fight on!

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük