Mesélő: elGabor
Rendszer: Helvéczia
Világ: Helvéczia

Meghívó egy úri múlatságba! Nincs is ok benne kételkedni, hogy megfogta az Isten lábát, aki a czímeres pecséttel díszített levelet kézhez kapta. Nem jut ez ki akárki fiának, csak annak, aki minderre jó okkal rászolgálhatott. S mindjárt így kezdődik:

„Érdemteli Barátom! „Mennyi kellem, mennyi báj vonulhat fel ott, ahová illyen szép szavakkal invitálnak? Ha hívtak, ott kell lenni, és a lehetőséget meg kell ragadni. Talán akad valaki, aki gazdag és jó ízlésű Patrónusként fogja támogatni a szerényebb sorú meghívottak egyikét vagy másikát?”

De még ha ez sem – ahol annyi minden jó van, nem fog feltűnni pár kisebb, de értékesebb tárgy eltűnése. Csak a szerencsét kell egy kicsit megsegíteni. Szófia beszédnek kell lennie, hogy a von Ammertal család ősi fészke romlatag düledék volna, őket magukat pedig már rég szétszórták volna a Történelem viharai. Hiszen akkor nem írtak volna illyen szép meghívót, s nem küldték volna azt el egy illyen – hogy is volt? – érdemteli személynek. Bár, meg kell adni, a fekete hintóba szálló többi utas kicsit szakadtnak tűnik, s mintha nem jóban sántikálna. Riválisok? Vagy alkalmi szövetségesek? Nem lenne ostobaság óvatosan megbizonyosodni róla.

Zenés-tánczos úri muri válogatott vendégekkel, felejthetetlen muzsikával, Gudmundshof sokat látott falai között – kivilágos virradatig!

Karakterek:
Helyben választható második szintű karakterek.