Mesélő: Dor
Rendszer: D&D 5e: Adventures In Middle-earth

“Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz.”

Smaug halálának napján az Ereborba érkező törpék fontos titkot őriztek meg maguknak. Akkor még úgy gondolták hogy majd népük oldja meg a problémát, de most öt évvel az Öt sereg csatája után, Dain, Erebor királya lerántja a leplet az ügyről, s a büszke törpe segítséget kér.

Azon  a bizonyos napon nem egyedül Smaug lakott Erebor hatalmas csarnokaiban, hanem valami más is, ami  ugyanakkora fenyegetést jelenthet a Szabad Népekre, mint maga a Rettenetes Smaug. De a törpék óvatlanok voltak s a csata hevében nem szenteltek elegendő figyelmet a dologra. Kicsúszott a kezükből, és még azt sem tudták hogyan történt.

Közel öt év kutatás után meggyőződésük hogy nyomára bukkantak, de szükségük van a bölcs Bard Király segítségére és szövetségeseire.

Hőseink kapják a feladatot, hogy befejezzék, amit a törpék elkezdtek és elhárítsák a jövő egyik legnagyobb fenyegetését…

Ebben a kalandban hőseink az északi földeket fogják járni – Suhatagtól a Déli Bakacsinerdőig –  és útjuk során egyre több információhoz juthatnak a törpék egykori titkáról. Találkozhatnak az alapművek legendás hőseivel, akik akár segítségükre is lehetnek, ugyanakkor az Árnyék képviselői egyre erősebb akadályt jelentenek számukra, hogy ne érhessék el céljukat.

Középfölde hangulat, egy hosszadalmas és egyre veszélyesebb utazás a történetekből ismert tájakon, és egy heroikus csata két sereg között, aminek kimenetele a hősökön múlik.

Karakterek: 5. szintű karakterek alkotható az Adventures in Middle-earth Player’s Handbook alapján, vagy a kívánságok egyeztetése után a  mesélő elkészíti számodra a karaktered. A rendszer ismerete nem szükséges, de az alapmű (regények vagy filmek) ismerete erősen javasolt.