„The Travesty”

Mesélő: Nocturna
Rendszer: Call of Cthulhu (5. kiadás, magyarul is megjelent)
Világ: 1920-as évek, USA

Az 1920’-as évek Amerikájában járunk, a Nagy Háború lezárulta után alig néhány évvel. A szesztilalom, és az ebből fakadóan virágzó korrupció, a feminista és polgárjogi mozgalmak, a faji megkülönböztetés mélyen áthatja a hétköznapi életet. A „Goodrest” Fogadó azonban távol esik a nagyvilág sodrásától: a kanadai határ közelében, a szinte érintetlen vadon peremén álló épület ideális célpontja mindenkinek, aki ki akar szakadni a hétköznapi életből, vagy épp el akar tűnni egy időre. A behavazott fenyves, a jégtáblákkal borított tó és a mindent átható csend idilli körülményeket teremtenek a pihenésre. Sőt, mondják, hogy a letűnt időket kutató szerencsések akár még az egykori indián törzsek hagyatékaira is akadhatnak e vidéken! A Nyomozók mindegyike saját, személyes motivációitól vezérelve keresi fel a „Goodrest” Fogadót, nem sokkal Karácsony előtt, hogy jól megérdemelt pihenését itt töltse el. Hogy ez mindnyájuk számára emlékezetes vakáció lesz, az garantált.

Karakterek:
A történetben olyan, kezdő Nyomozók megformálására van lehetőség, akiket különböző okok miatt megrágott már egy kissé az élet. Előre megadott karakterkoncepciók és vázlatok közül lehet majd választani, de ezek finomhangolására, személyre szabására lesz lehetőség. E-mailen történő előzetes egyeztetés alapján lehetséges saját koncepcióra épülő karaktert is hozni. Nem összeszokott csapatról van szó, ám laza vagy futó ismeretség fennállhat a Nyomozók között (ezeket majd a karakterek ismeretében találjuk ki). A történet működéséhez mindenképpen lényeges, hogy a Játékos Karakterek valamelyest kidolgozott személyiséggel és háttérrel rendelkezzenek – a karakterlapon található számértékek ehhez képest másodlagos fontosságúak.

Megjegyzés: A modult már publikáltam az lfg-hu-n. Az eredetije egyébként az “Of Gates & Keys” modulgyűjteményben szerepel.