Mesélő: Dor
Rendszer: D&D 3.0
Világ: Titán

Yuhr városa közel egy évig tartotta magát Kakhabad pusztáinak káoszseregei ellen, de mikor minden tartalékuk elfogyott, egy lapra tették fel sorsukat a város vezetői. Isteneiktől kapott “csodafegyverüket” vetették be, ami gyorsan végett vetett a háborúnak, viszont túl nagy áldozatot követelt, olyat amire nem számítottak még Slanggtól a rosszindulat istenétől sem.

Azóta Yuhr csak áll a kietlen pusztaságban és senki nem tudja, mi történt a lakóival, mert aki utánajárt, az soha nem tért vissza.

Hová lettek a káoszseregek? Mi történt a városiakkal? Miféle isteni csodafegyver az, ami véget vet egy ilyen háborúnak? Na és persze mi lett a palotában és templomokban felhalmozott kincsekkel? És nem utolsó sorban, miféle lüktető zöld fény telepszik a városra minduntalan, ami már mérföldekről látható?

Mindezekre megszerezheted a választ, hiszen összeállt a veled együtt 12 fős kalandozó csapat, akik nem ismernek lehetetlent, és ugyan a kapcsolatok – finoman szólva – nem felhőtlenek, de már bejutott a társaság a városba! Már csak  kijutni kell, és remélhetőleg nem üres kézzel teszitek…

Karakterek: megegyezés szerint a mesélő vagy a játékos előre elkészíti a karaktert 5-6. szintre, választható varázstárgyakkal.